Honfoglalás kori erődített központok

A 10–11. századi földvárak módszeres kutatása a második világháborút követõ években a mai országhatárainkon kívül, fõként Erdélyben indult meg. Az elért eredmények reális kiértékelését azonban nagyban megnehezítette, hogy a kutatók jelentõs része ragaszkodott a korábban kialakult romantikus õstörténeti felfogáshoz (dák–római, illetõleg morva–szlovák kontinuitás elmélete). A nehézségeket fokozta, hogy Anonymus 13. században keletkezett, a magyarok cselekedeteit elbeszélõ regényes gestáját hiteles történelmi forrásként fogadták el.
A hazai kutatásra ösztönzõen hatott Györffy György nagyszabású elmélete, amelyben a Szent István kori megyék eredetérõl, kialakulásáról értekezve megállapította, hogy a megyék központjai földvárakban lehettek, amelyek közül több már a 10. században, egy-egy elõkelõ nemzetségfõ szálláshelyeként épült föl. Nézete szerint e várak a 13. század közepére elveszítették jelentõségüket, korszerûtlenségüket a tatárjárás (1241–1242) bizonyította be.
Elméletébõl kiindulva kezdték meg az 1960-as évek végétõl a korainak tekinthetõ megyeszékhelyek régészeti ásatását. A nagyarányú feltárások, mint például Szabolcs,
Abaújvár, Somogyvár, Visegrád, Borsod mellett számos kisebb-nagyobb ásatás és leletmentés folyt többek között Sopronban, Mosonban, Gyõrben. Ezek során elsõsorban a
várak sáncainak építési technikáját illetõen nyertünk megbízható adatokat. Kitûnt, hogy e várak túlnyomó többsége azonos technikával épült, a földsáncokat minden esetben faszerkezettel erõsítették meg. A faszerkezetek rekeszvagy kazetta alakúak voltak, helyenként azonban sûrû rácsszerkezet tartotta össze a földet. A sáncok részben vagy teljes egészében vörösre égett földbõl álltak. Máig sem tisztázódott megnyugtatóan, hogy a sáncok földje természetes vagy mesterséges úton égett-e ki. A föld-fa konstrukcióból készült várfalak a várbelsõ felé rézsûsen lejtettek,
kifelé azonban meredekek, majdnem függõlegesek voltak. Néhány helyen azt is sikerült megfigyelni, hogy a sáncok tetején fa palánk helyezkedett el.
A fentebbi módon épült várakat tehát nem tekinthetjük csak földváraknak. A legújabb kutatások azt is megállapították, hogy maga a „földvár” elnevezés is helytelen. A várakat ugyanis használatuk idején – tekintet nélkül építõ- anyagukra – latinul civitas vagy castrum szóval illették, szórványosan elõforduló magyar elnevezésük pedig „vár” volt. A castrum terrenum, azaz földvár elnevezést kizárólag a már használaton kívüli, elpusztult várakra alkalmazták.
A várak belsejének kutatására kevés lehetõség nyílt. Feltehetõleg ez az egyik oka annak, hogy egyelõre még nem kerültek elõ azok az épületek, amelyekre az írásos források adatai alapján számíthatunk. Az oklevelek ugyanis különféle tárházakat, börtönöket említenek a várakban. Valószínû az is, hogy a 11–12. században a megye vezetõjének, az ispánnak a lakóhelye is itt lehetett. Több várban elõkerültek azonban azok az elsõ templomok, amelyek nagy szerepet játszottak a magyarság keresztény hitre való térítésében. Ezek a templomok egyben a megye egyházi életét irányító esperesek székhelyei is voltak.
A várfeltárások során több helyen 10. századi leletek, településrészletek
is elõkerültek. Egy helyen, a borsodi földvárban
pedig egy teljes 10. századi falu látott napvilágot.
Ezeknek azonban semmi közük sincs az államalapítás során,
a 11. század folyamán felépült várakhoz. Mindez összhangban
áll a földvárkutatók véleményével: a magyarországi
10. századi várépítészetre semmiféle biztos régészeti
és történeti adatunk nincs. A magyar nagyfejedelmek 10.
századi expanzív politikája, a magyarság társadalmi-gazdasági
berendezkedése nem is indokolta volna ezt. De Európa-
szerte is kevés vár állt a 10. században. A föld-fa konstrukciójú
várak építése nem utolsó sorban a magyar és a
normann támadások következtében vált általánossá a korabeli
Európában.
Konkrét adataink azt igazoljak, hogy a hazai várépítészet
a 11. században indult meg. Ekkor azonban oly mértékig
egységes rendszer és építési mód szerint készültek váraink,
hogy az nem lehet véletlen. Mögötte az István király
által létrehozott egységes magyar államhatalom állt,
amelynek szüksége volt a várakban kialakuló hatalmi központokra.
Jelenlegi tudásunk szerint tehát az elsõ váraink a
11. század elején épültek, és bennük alakultak ki az István
király által létrehozott megyék központjai.
A régészeti kutatások azt bizonyítják, hogy a megyeszékhelyeken
kívül számos, hasonló technikával készített
földvár épült Magyarországon. Ezek többsége nem szerepel
az írásos forrásokban, például Gyöngyöspata, Sály–
Örsúr vára. E várak építési idejét, korabeli szerepüket csak
régészeti ásatás segítségével lehetne meghatározni. Minthogy
erre ritkán adódott lehetõség, még igen sok a megoldatlan
kérdés. Pillanatnyilag az látszik a legvalószínûbb
feltevésnek, hogy egy-egy tehetõsebb család központjai
voltak, és mint ilyenek, védelmi feladatokon kívül jelentõs
gazdasági szerepet is játszottak.
A 11–13. században a magyarországi várépítészetre általánosan
jellemzõ volt a fentebb ismertetett vártípus. E
mellett azonban a 12. századtól más jellegû várakat is ismerünk.
A régészeti kutatások mind nagyobb számban
térképezik fel Magyarországon a motte típusú várakat is.
Ezek a várak rendszerint kis alapterületûek voltak, mesterségesen
összehordott dombra épültek. Rendszerint egyetlen
épületbõl álltak, amelyet palánk és árok védelmezett.
Ma még keveset tudunk e várak szerepérõl, építtetõirõl.
Feltehetõ, hogy ezek is egy-egy család birtokközpontjai
voltak.