
- Tudnátok egy kicsit csendesebben lenni? Ez a fal akar valamit mondani nekem.
A régészet elsősorban az adott civlizáció anyagi kultúráját tudja feltérképezni. A közösségre, civilizációra jellemző társadalmi viszonyokra, vallási képzetekre, etnikai viszonyokra, és a politkai életre csak következthetünk a leletek alapján.
Azonban egyetlen olyan civilizáció sem volt a történelemben, melynek valamilyen párhuzamait ne találnánk meg más, jobban ismert kultúrában, civilizációban.
Ezért a leletek összegyűjtésén, rendszerezésén túl az értelmezéshez igénybe vehetjük meglévő ismereteinket, és az összegyűjtött anyagot összevethetjük más, hasonló leletekkel. (Analógiás gondolkodás)

A régészet legalább annyira természettudományos ismeretekre épül, mint törénelemre, nyelvészetre, etnográfiára. Ez utóbbiakat humán tudományoknak nevezzük, mert elsődlegesen az emberi(human)közösségek viszonyaival, jelrendszereivel foglalkoznak.
Anyagi kultúra alatt értjük az ember által készített tárgyakat, épületeket, biológiai környezet átformálását, valamint a létfenntartást biztosító mezőgazdasági tevékenységet.
Szellemi kultúra részei: kommunikációs rendszerek(nyelv, írásrendszer), vallás, tudományos tevékenység, közösségi normák és értékek rendszere, és a közösség világképe általában.
A megszerzett adatok értelmezésében a következő tudományok nyújthatnak segítséget:
- művészettörténet
- nyelvészet
- néprajz
- antropológia (embertan)
- statisztika
- szociológia
- paleobotanika
- paleozoológia
- paleontológia
- kémia
- fizika
Ha összegezni akarom, akkor a régész munkája leginkább a CSIS helyszínelőinek tevékenységével mutaja a legtöbb rokonságot. Ebből következően a régészet csapatmunka, melyben a legmodernebb technikai és tudományos ismeretek mellett szükség van történeti ismeretekre is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése