Magyarok nyomai

A kutatástörténetből is látszik, hogy nem egyszerű bármit is állítani a honfoglaláskori magyarság régészeti hagytékával kapcsolatban.
Annyi bizonyos, hogy egyedül a hazánkban előkerült leletek, valamint a csak régészetre támaszkodó kutatás nem tud választ adni a kérdésre: mi is történt a Kárpát-medencében a honfoglalást követő században?
A kutatáshoz nagyon fontos adalékokat szolgáltatnak klímatörténeti, néprajzi, vallástörténeti kutatások.
A legfontosabb leletanyagot a temetők szolgáltatják, melyekben mintegy pillanatfelvételben (az utolsóban) rögzülnek egy népcsoport legfontosabb hiedelmei, szokásai, és anyagi kultúrája.
A temetők kutatásáról a következő bekezdésben olvashatsz!

Magyarok nyomai (kutatás történet (részlet)

A Magyar Nemzeti Múzeumot 1802-ben alapította meg
gróf Széchényi Ferenc. Ez a dátum a nem uralkodói alapítású
európai nemzeti múzeumok között az elõkelõ második
helyet biztosítja az intézménynek. Alapgyûjteményei
közt mindmáig kiemelkedõ szerepet játszik Vadasi Jankovich
Miklós gyûjteménye, amelyet 1832-ben vásárolt meg
a Nemzeti Múzeum. Jankovich (1772–1846) (1. kép) kora
ifjúságától gyûjtötte a Magyarországon elõkerült régiségeket.
Így egyáltalán nem véletlen, hogy felfigyelt egy
sírleletre, amelyet Benepusztán pásztorok találtak. A lovas
sírból szíjdíszítéseket és lószerszámot mentettek meg.
A legfontosabb leletek azonban Berengár, itáliai király,
majd császár pénzei voltak, mintegy 30-40 darab. Jankovich
még az elõkerülés évében, 1834-ben részletesen beszámolt
a tárgyakról A Magyar Tudós Társaság 2. évkönyvében.
Ezzel pedig egy sor európai nép régészetét megelõzve
meghatározta a honfoglaló magyarok régészeti hagyatékát.
A következõ, hasonló összetételû sírlelet a Fejér megyei
Vereben került elõ 1853-ban, de csak 1858-ban ismertethette
Érdy János (1796–1871). Az 1848–49-es szabadságharcot
követõ megtorlás lassította ugyan a régészeti mozgalom
kibontakozását, de a kiegyezés (1867) után nagyívû
fejlõdésnek lehetünk szemtanúi. A leletek megmentésére
új múzeumok, múzeumegyesületek alakultak, régészeti folyóiratok
indultak.
A fejlõdés egyik „motorja” a fõleg régészeti érdeklõdésû
Rómer Flóris (1815–1889) volt. (2. kép) Az Archaeologiai
Közlemények (1859) és az Archaeologiai Értesítõ (1869) megindításával,
szerzõgárdájuk megszervezésével Rómer felbecsülhetetlen
szolgálatot tett a hazai régészetnek. Az õ
nevéhez fûzõdik az elsõ tarsolylemez (Galgóc, ma Hlohovec,
Szlovákia) közlése és funkciójának helyes meghatározása
1869-ben, illetve 1870-ben. A leletek számának növekedésével
az elsõ összegzések is elkészültek. 1892-ben
Nagy Géza megközelítõleg helyes lelõhelylistát adott közre,
de csak a lovassírokról (25-26 sír).
Az iparosodás és az intenzív mezõgazdasági tevékenység
következményeként beállott lelõhely- és tárgyszaporulatot
a honfoglalás ezredéves évfordulójára való felkészülés is
növelte. Tervásatásokat végeztek honfoglalás kori leletek
felderítésére. A régészek vagy régészkedõk nagy része Rómer
által beszervezett pap vagy paptanár volt, de voltak
köztük falusi és városi tanítók, tanárok, közigazgatási szakemberek,
jogászok, földbirtokosok, orvosok. A honfoglalás
kor régészetének ekkori szellemi vezérei a Nemzeti Múzeumban
dolgoztak. Az egyik szaktekintély Pulszky Ferenc, a
múzeum fõigazgatója volt (1814–1897). Fõleg szemléleté-
1. Vadasi Jankovich Miklós (1772–1846)
2. Rómer Flóris (1815–1889)
322 A honfoglalás kora
vel hatott. Az elméleti kutatásokat vele sok szempontból
hasonló szellemben mûvelte Nagy Géza (1855–1915). Számos
megfigyelése mára sem avult el.
A legnagyobb hatást a tárgyak ismeretével, idõrendjének
kidolgozásával, a tárgytípusok csoportosításával, díszítésrendszerük,
ornamentikájuk elemzésével Hampel József
(1849–1913) érte el. (3. kép) A millenniumra elkészítette
az akadémia felkérésére a Magyar Honfoglalás Kútfõi címû
munka régészeti részét, az addig elõkerült 10–11. századi
magyar sírok és temetõk korpuszát. 1905-ben az addig
elõkerült lelõhelyek anyagát állította össze és német nyelven
jelentette meg. 1907-ben még egyszer kiadta az 1900
és 1906 között ismertté vált 10–11. századi temetõk leleteit.
A számszerû fejlõdés bámulatos volt. A külföldi kutatók
számára leginkább Hampel mûvei közvetítették a honfoglaló
magyarságról kialakult képet. Általában elismeréssel
szóltak róla, eredményeit vagy számukra kedvezõ adatait
átvették, mint például a cseh J. L. Pic (1847–1911) vagy
utóda, a szláv nacionalizmusa miatt sokkal kedveltebb L.
Niederle (1865–1944).
Hampel majdnem a teljes múzeumi anyag ismeretében
dolgozhatott, véleménye abszolút érvényûnek számított. A
régészeti közlemények szerzõi gyakran a tárgyak pontos
megnevezése helyett a Hampel-féle ábrákra hivatkoztak.
Nem követték viszont a díszítõmûvészet elemzésekor elért
eredményeit, hanem inkább Nagy Géza, majd J. Strzygowski
nézeteihez csatlakozva az iráni–középázsiai mûvészet
hagyományaival kapcsolták össze a honfoglaló magyarok
mûvészetét.
Az elsõ világháború nagy törést okozott a honfoglalás
kori régészet kutatásában is. A kutatható terület az eredetinek
egyharmadára zsugorodott. Hampel és Nagy Géza
halálával az általuk képviselt irányvonal véget ért, illetve
Kolozsvárott folytatódott, ahol 1899-tõl a Nemzeti Múzeumból
a kolozsvári egyetemre került Pósta Béla (1862–
1919) és tanítványai, Roska Márton (1880–1961) és Kovács
István (1880–1955) dolgoztak. Õk és a Pósta által szervezett
régészeti tanfolyamok résztvevõi, mint Zoltai Lajos
terjesztették el a sírrajzokat, a sírfotókat, a temetõtérképeket
készítõ igényes terepmunkát és az ásatási megfigyeléseken
alapuló, temetõelemzéseket végzõ, tárgyszerû elméleti
munkát. Pósta hívta fel a figyelmet az oroszországi
múzeumok óriási anyagára is.
1920 után két központja lett a honfoglalás kori kutatásnak.
A Szegedre áttelepült kolozsvári egyetem Régészeti Intézete
és mellette a Szegedi Városi Múzeum Móra Ferenc vezetésével
honfoglaló õsök temetõinek sorát kutatta õs- és
népvándorlás kori ásatások melléktermékeiként. Budapesten
mûvészettörténeti irányultságúvá vált a régészet. A
korszak két legnagyobb hatású honfoglalás kor kutatója
mégis ebbõl a körbõl került ki. Fettich Nándor (1900–
1971) tulajdonképpen Hampel munkájának folytatója. (4.
kép) Egyfelõl a fémtárgyak aprólékos leírása, technikai
elemzése volt az erõssége, másfelõl ezen régészeti leletek
nemzetközi kapcsolatai érdekelték. Mindig az eredeti köz-
4. Fettich Nándor (1900–1971)
3. Hampel József (1849–1913)
A magyar honfoglalás kori emlékek régészeti kutatásának története | 323
leményekkel vagy a leletek leltárkönyvi adataival dolgozott.
A készítési technikák alapján messzemenõ, néha téves
következtetéseket vont le, például túlértékelte a normann
fémmûvesség és mûvészet hatását a levédiai magyarságra.
Többnyire azonban nem foglalkozott azokkal a tárgyakkal,
amelyeknek régészeti maradványairól nemzetközi elismertséggel
nyilatkozott. Ennek éppen ellenkezõje látszik
László Gyula (1910–1997) életmûvében. (5. kép) Pályáját a
Nemzeti Múzeumban kezdte Fettich mellett. 1940– 1949-
ig Kolozsváron dolgozott Pósta Béla egykori tanszékén,
majd távoznia kellett. Csak 1957-ben került vissza az egyetemre,
az ELTE Régészeti Tanszékére, ahonnan 1980-ban
vonult nyugalomba. Ezt megelõzõen a Nemzeti Múzeum
Középkori Osztályát vezette. László minden régészeti leletbõl
az eredeti tárgyat igyekezett helyreállítani, a nyerget, a
tegezt, a pásztorkészséget, az íjtegezt, a férfi és a nõi ruhát,
az öltözetet, a lószerszámot, sõt e tárgyak készítésére való
mesterségeket, az ötvösséget, a nyergesmester, a kovács, a
fazekas munkáját. A régészeti jelenségekbõl a néprajzi párhuzamok
segítségével szokásokat, az egykori népéletet
akarta megeleveníteni. Rekonstrukciós kísérletei nem
mindig váltottak ki osztatlan elismerést, fõleg a kortárs generáció
régészeibõl. Tanítványai azonban szakmai indulásuk
idején szorosan csatlakoztak kutatási módszeréhez,
problémafelvetéseihez. Világos mondatai és kiváló elõadókészsége
példátlanul vonzóvá tették könyveit és elõadásait.
László Gyulával lezárult az a korszak, amely a lovassírok
alapján ítélte meg a honfoglalás kor emlékeit.

Mezopotámia és Layard

Austen Henry Layard (1817-94)
Angol utazó, üzletember, a Mesopotámiai régészet úttörője, és legnagyobb kártevője.
Apja az angol kormányzat hivatalnoka, és ez biztosítja Layard számára már fiatalon, hogy hosszú utazásokat tegyen a Közel-Keleten.
Iskolái befejezése után Caylon szigetére tart, ahol állás várja, de az odaút hosszúra nyúlik. Beutazza Mezopotámiát, és Perzsiát, majd Konstantinápolyba megy, ahol a helyi konzul szolgálatába áll. Számos sikeres diplomáciai kóüldetést lebonyolít megbízója számára, aki végül különleges engedélyt ad neki, a Mezopotámiai ókori romok feltárására (1845).
Az Asszír Birodalom nagyvárosait kutatja, melyek közül néhányat már más is elkezdett feltárni. A következő években feltárja Ninive, és Babilon romjait, és rengeteg műemléket szállíttat Nagy-Britanniába.
Többek között ő fedezi fel Assurbanappli hatalmas könyvtárt is.
A feltárások régészeti szempontból igen jelentősek, hiszen az ókori Ninive, és Babilon helyét nem ismerték pontosan. A feltárások igazolják, hogy a nagy, hosszan lakott települések felett úgy nevezett tellek jönnek létre. E tellek a folyamatosan pusztuló épületek elegyengetésének, majd a romokra való újjáépítésre vezethetők vissza. E dombok jelentősen kiemelkednek a környező tájból.

Régészeti rétegek

Rétegtan: a mai nap is zajló rétegződés folyamat keretei között a rétegek (sztrátumok) egymásra rakódnak. A régészeti rétegek (a minden ásatás metszetfalában látható kulturális vagy természetes lerakódás rétegei) sokkal rövidebb idő alatt halmozódnak fel, mint a geológiaiak, de ennek ellenére megfelelnek az egymásra rakódás (szuperpozíció) törvényének. Egyszerűbben fogalmazva azt jelenti, hogy ha egy réteg rákerül a másikra, akkor az alsó réteg rakódott le először. Így egy ásatás függőleges profiljában látható rétegek egy, az idők során felhalmozódott rétegsort alkotnak.

A lerakódás sorrendjére és nem a különböző rétegek anyagának korára utal. Az alsó rétegek tartalma rendszerint régebbi, mint a felső rétegeké, de nem elég, ha a régésze egyszerűen ezt feltételezi. Néhány esetben a réteg megfordulhat, mint ahogy az erózió során egy árokszél anyaga az árok aljára kerülhet.

Nem annyira a rétegeket kell keltezni, hanem az emberek által hátrahagyott dolgokat. Amikor az mondjuk, hogy két lelet együtt, ugyanabból a régészeti rétegből került elő, általában azt értjük alatta, hogy mind a kettő ugyanakkor került a föld alá. A rétegsorok abszolút keltezési módszerekkel való összekapcsolása szolgáltatja a legmegbízhatóbb alapot a régészeti lelőhelyek és tartalmuk keltezéséhez.

Ne felejtsük el, hogy a kerámia kidobása előtt már évtizedeken vagy évszázadokon keresztül használatban lehetett, talán egy másik rétegben is eltemették, majd más szeméttel együtt véletlenül kiásták és ebbe a szemétgödörbe dobták.

Virtuális múzeum az ókori Egyiptomról

A weben sok érdekes oldal közül most a Petrie Museum of Egyptian Archeology oldalát emelném ki.
Ezen az oldalon a jól rendszerezett infromációk tömege mellett lehetőséged van egy kicsit bepillantani az egyiptomi régészet kulisszái mögé.
Az amúgy Londonban működő múzeum célja, hogy az ókori Egyiptommal foglalkozó régészeknek megfelelő információs bázis nyújtsén, illetve, hogy segítse az iskoláskorúak megismerkedését az ókori Egyiptom történetével, kultúrájával.

http://www.digitalegypt.ucl.ac.uk

Heritage key - egy nagyon oldal az ókor elveszett világáról

Szóval van egy oldal, ami most kiütött nélam a biztosítékot. Jó értelemben.
Értelmes fiatalok, brutális munkával, mégis könynedén megalkottak egy olyan oldalt, amelyet, ha beszélsz egy kicsit angolul, élvezettel fogsz használni.
Érdekes régészeti felfedezésekről, kutatókról, sőt a British Museum kincseiről olvasthataz, vagy nézhetsz videokat (6-8 percesek), feliratozva.

Szóval a heritage-key.com oldalon elmerülhetsz a múlt titkaiban, és pont annyi információt szívhatsz magadba, amennyit be is tudsz fogadni egyszerre.
A filmeket többször végignézheted, ha elsőre nem értesz meg mindent belőle.
Az alábbi címen egy érdekes rövidfilmet nézhetsz meg, mely az ókori Egyiptom felfedezésének történetével ismertet meg.

http://heritage-key.com/video/episode-11-age-discovery


Kalandra fel!

Trója ásatása

A fenti képek SChliemann ásatásain készültek. A megszállott német kutató 250 000 köbméter földet mozgatott meg az ásatás három éve alatt. A helyszínen külön sínpályát építtetett ki, melyen 6 lovaskocsi teljesített szolgálatot. Átlagban 150 ember dolgozott neki,akik 88 kézivontatású targoncával szálllították a földet.
A régészet tehát egyben földmérői, műszaki mérnöki ismereteket is igényel.



A fenti képen az ókori Trója (Ilion) egyes rétegeiből rekonstruált városképek láthatóak. (Egy ilyen rekonstrukció elkészítése 20-30 szakember munkájának eredményeként születhetett meg.